Az elmúlt hét rohanás volt. Minden egyes perc egyszerre volt rohadt jó és fárasztó.
Hétfőn hat órán keresztül nyúzták a hangszálaimat (énekóra volt Jutkával, a tehetségkutató énektanárával), majd rohantam a stylisthoz, mert szólt, hogy megtalálta a tökéletes szettet. Ami természetesen pocsék volt. Nem akartam felvenni combfixet! Nem! Attól hogy még a klippben az van, nem kell, hogy rajtam is az legyen. Szóval miután kicsit mérges lett a nő, úgy döntött, hogy nem kell felhúznom azt a hülye harisnyafélét.
Kedden újabb énekóra... és a koreográfus... Hála az égnek egy fiatal nő volt (Bea), aki megértette, hogy én még csak tizenhat vagyok. Egy könnyebb koreográfiát raktunk össze, hasonlít az eredetire, mégis teljesen különböző. nem tudom, hogy sikerült neki, de minden elismerésem az övé. Hihetetlenül jó táncos és koreográfus és mindezeken kívül egy nagyon jó ember. .
Szerdán megint egy énekóra... Majd a sminkes. Miért akarnak a tévések egyfolytában csillogni?! Körülbelül húsz réteg csillámot kent a szemhéjamra, és akkora műszempillákat rakott rám, amiket még a Holdról is látni. Miután őt is meggyőztem, hogy kicsit kevesebb is elég lenne, lemosott a húsz rétegből tízet, és máris úgy néztem ki mint, egy tizenhat éves, és nem pedig egy harmincas éveiben járó agyonsminkelt nő. Majd irány a fodrász. Aki gyorsan megoldotta. Kapok szőke, lila, pink póthajat... a természetesen hullámos hajam pedig ki lesz vasalva...
Csütörtökön hatkor keltem (mint az összes napon ezen a héten) és megint énekóra... A dal már akkor is a fejemben jár, amikor nem akarom, hogy ott legyen.
Majd kamerapróba: ,,Ennél a sornál a kettes kamerába nézz majd, ennél pedig a hatosba" minden sornál be lett jelölve, hogy hova kell néznem: egyes, hármas, hatos, kettes, hatos... Négy óra múlva már a kisujjamon jött ki, úgy, hogy félálomban is tudtam volna hova kell néznem...
Ma a kisfilmemet vettük fel, ami a dalom előtt lesz... Lefilmezték hogyan készülök el reggel, a suliba is bejöttek és minden lépésemet követte az operatőr. Eléggé idegesítő volt, de ez van. Felvette a hazafelé vezető utamat, hogy hogyan gyalogolok Kingával. Majd délután újra irány a stúdió... Ruhában, sminkben, a műsorra szánt hajjal megtartottuk a főpróbát, koreográfiával, kamerákkal, mindennel.
Ráadásul egész héten Zorára is figyelnem kellett. Figyelni, hogy mindenhol időben ott legyen, ne késsen el, mert azért is engem szidnak le... Nagyon jó barátok lettünk.
Hála az égnek Alex velem van, a nap hetven százalékában és támogat, ahogy én is őt, mert a legtöbb nap után nagyon elfáradunk. A főpróbán, amikor az ,,ellenfeleink" gyakoroltak, felmentünk a lelátó legmagasabb sorába, megfogtuk egymás kezét, én a mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig átölelt a másik karjával, és belepuszilt a hajamba. Minden olyan nyugis volt. amíg fel nem üvöltöttek, hogy újra én jövök. Ajj... Az ember összes szép pillanatát képesek elrontani. Sajnos a fáradtság miatt kijött rajtam, amolyan cinizmus-betegség.
Mike nálunk lakik, egész jól elvan a szüleimmel, és élvezi, hogy újra, a barátaival lehet, ha én nem is tudok vele sok időt tölteni. Szörnyen lelkiismeret furdalásom volt, hanyagolnom kellett a barátaimat. Minden nap hatkor keltem és este tízkor pedig már hullafáradtan dőltem be az ágyba... Kinga mindig is kicsit nehezen viselte a nélkülem töltött időt, már csak azért is mert rajtam és Mikeon kívül mindenkit idegesít ha beszél. Még Larát s Laurát is. Szóval egyszer elszólta magát nekem, hogy mennyire idegesíti, hogy nem szánok rá időt... És nagyon csúnyán összevesztünk... Én nagyon sírtam, ő pedig becsapta a szobám ajtaját maga után. Mike utánament, és beszélt vele. Másnap Kinga bocsánatot kért... és én is mondtam neki, hogy nagyon sajnálom, hogy nem tudok vele lenni... Szóval, most délutánonként ez a négy jómadár (Lara, Laura, Kinga és Mike) boldogít a stúdióban, hogy ne legyek egyedül és, hogy ők se legyenek nélkülem. A többi versenyzővel is nagyon jóban vagyok... de igyekezek inkább a régi barátaimmal lenni...
Fáradt vagyok, mégis boldog. Az álmaimat élem. Ha ez avval jár, hogy egész nap zombiként közlekedem akkor vállalom, mert az ember az álmaiért él.
Mellesleg a dalt, amit holnap fogok énekelni imádom... Avrlil Lavigne: Girlfriend.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése