18. rész Úgy tűnik felnőttem

 Ma reggel hazajöttem a szállásról. Nem akartam egyedül lenni.

Zora tegnap este kiesett. Ricsi, Alex és én jutottunk tovább. Sírtam, amikor nem Zorának a nevét mondták ki. Miért?! Hisz jobb, mint Ricsi. Berohantam a színpadra, és szorosan öleltem magamhoz. Felugrott az ölembe, átölelte a nyakamat, és csak sírt. Én próbáltam tartani magam, de nem ment. Alex is odasétált mellénk és átölelt kettőnket. Kingáék az első sorban sokkot kapva fogták a fejüket.

Zora kiesett. Ezen túl nem lóghatunk együtt ebben a rohadt nagy stúdióban. Nem mehetünk együtt a stylisthoz és nem kifogásolhatjuk mindketten a förtelmes szerelései miatt. Esténként nem mehetek át az ő szobájába, ha nem tudok aludni. Nem fogom tudni átölelni, nem fogok tudni hozzábújni minden este, lefekvés előtt.

Alig bírta abbahagyni a sírást, aztán összeszedtem magam és mondtam neki egy kisebb monológot:

- Zora, figyelj rám! – leguggoltam elé, és úgy kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen – Kicsim, semmi sem fog megváltozni. Vége lesz a rohanásnak, nyugi lesz, megyünk majd együtt fellépésekre. Együtt fogunk lógni, mint eddig.

- De te Budán laksz, én meg Pesten – mondta, miközben letörölte a könnyeit.

- Mindkettő Budapesten van – mosolyodtam rá halványan.

- És esténként? Minding a te hangodra aludtam el!

- Majd skype-olunk esténként! Te bebújsz az ágyadba, én pedig éneklek neked.

- Ugye nem fogsz elfelejteni? – nézett rám kétségbeesetten

- Nem is tudnám, kicsim – szorosan öleltem magamhoz.

Anyuék nem tudtak felvidítani. Csak ültem a szobámba és merengtem. Még Mike sem tudott felvidítani. Délután Kingával mentek randizni, hívott, de nem mentem, hisz a randi az randi. Nem leszek fölösleges harmadik.

Kopogtak az ajtómon és anyu nézett be a szobámba. Előttem a laptopom, körülöttem gyűrött ruhák össze-vissza. Anyu leült mellém az ágyra és lepillantott a gépemre.

- Ez a kedvenc képem róla – mondtam mosolyogva.

- Nagyon cuki – mondta anyu is mosolyogva.

- Ugye, tudod, hogy ez nem változtatja meg a kapcsolatotokat? – folytatja anyu

- Nem, de sokkal kevesebbet leszünk együtt.

- Bármikor itt aludhat. Én nem ellenzem. És apád sem. Szeretjük ezt a kislányt, hisz ki tudja, ha ő nem lett volna ott veled ezen az idétlen versenyen, mi történt volna veled. De te észre sem vetted mennyire megváltoztatott téged… jó irányba.

- Megváltoztatott? - ráncoltam össze a szemöldököm.

- Igen. Sokkal nagyobb a felelősségtudatod. Tudsz rá vigyázni. és Flórára is, aki mellesleg még eléggé kicsi. Felelősségteljes vagy mindenben. Észre sem vetted, de felnőttél, Lola.

A szemem kiguvadt, amikor ezt kijelentette.

- Igen, felnőttél! – borzolta össze, így is kócos hajamat – Igazi felnőtt nő vagy. Van egy szerelmed, aki nem mellesleg nagyon-nagyon szeret téged. Ott van Zora, aki olyan neked, mint a kishúgod. Tudom, mit érzel iránta. Sajnálom, hogy nem lehetett testvéred, de úgy érzem, most már van. Még ha csak nem is vérszerinti. Ez a szívedben dől el – bökött ujjával a mellkasomra – És ott van Flóra. Komolyan, ha hét vagy nyolc évvel idősebbek lennétek, azt hinném, hogy Flóra a ti kislányotok Alexszel. Komolyan.

Te nem látod, hogy Alex, hogyan néz rád! Annyira szerelmes, hogy az már szinte hihetetlen. És te sem maradsz le mellette. Láttam azt a cikket a randitokról. És annál cukibbat még nem láttam. Még filmekben sem. Ilyenek voltunk apáddal mi is. Csak mi az egyetemen ismerkedtünk meg. Akkor a gimiben még nem mertünk fiúkkal foglalkozni, ahogy a fiúk se. De mi is így néztünk egymásra.

Lola, kicsim, felnőtt nő vagy, és nem aggódok amiatt, hogy az életben hogyan fogd megtalálni a helyedet.

- Szeretlek anyu – öleltem magamhoz.

- És hidd el, semmi sem fog megváltozni közted és Zora között. Ez az eset csak még jobban közelebb hoz titeket egymáshoz. Biztosra vehetem! – állt fel az ágyamról, és nyomott egy puszit a hajamba.

Néha az anyukák sokkal több dologban tudnak segíteni, mint a barátnők. Lelket tudnak beléd önteni, amikor úgy érzed, minden elveszett.

Felkaptam az ágyamról a telómat, és azonnal hívást indítottam:

- Szia, Kicsim! Van kedved elmenni egyet fagyizni?

~¯~

Az egész délutánt Zorával töltöttem. Átrágtuk magunkat a kényes témákon. Elmondtam neki, hogy ezek semmin sem fognak változtatni, hogy mind a ketten ugyan azok maradunk, és semmi sem fog változni köztünk.

Ettünk rengeteg fagyit, elmentünk könyvesboltba, ettünk palacsintát, csak úgy sétálgattunk a városban. Beszélgettünk Alexről, a jövőről. Mindenről.

Este hét körül értem haza, mert hazametróztam Zorával, hogy ne egyedül menjen. Féltem őt.

Amikor beléptem az ajtón anyu fordult felém, a konyhából kilépve:

- Na, nem meg mondtam? – kérdezte mosolyogva. Nevetve öleltem át. Úúúúúgy szeretem anyut.

Apu is hazaért vacsorára. El sem tudom mondani mennyire hiányoztak a szüleim. Persze ezalatt a két hónap alatt sokszor találkoztam velük, de azéért még is más, hogyha minden reggel ők ébresztenek fel, és minden este az ő puszijukkal fekszem le aludni. Mike telefonált, hogy nem jön haza éjszakára, én meg sokat sejtően, mondogattam neki a telefonba, nem baj.

Már háromnegyed kilenc volt amikor csengettek a kapucsengőn. Ki lehet ilyenkor?

- Nyitom! – kiáltottam be a nappaliba anyuékhoz.

Az ajtón kilépve észrevettem Alexet, és a karján a kis Flórát. Alex arca nyúzott volt, Flórának a szemeiben még mindig könnyek voltak.

- Úristen, Mi történt? – kérdeztem, miután adtam egy puszit Alex szájára, és vettem át tőle Flot, aki szorosan ölelte át a nyakamat.

- Először fektessük le Flórát aludni, utána mindent elmesélek!

Beléptünk az ajtón, intettem Alexnek, hogy várjon.

- Anyu kijönnél egy kicsit? – léptem be a nappaliba Floval az ölemben.

Anyu felállt, súgott valamit apunak és kijött.

- Alexéknál balhé volt. Nem mondott még semmit, de szeretném Flórát lefektetni, aludni. Késő van. Vihetem a vendégszobába? – két vendégszobánk volt, de ebből most az egyiket Mike birtokolta.

- Persze! Apádat elintézem, de holnap mondj el mindent, jó? – mosolyogott rám.

- Oké, és köszi anyu – adtam egy puszit az arcára.

Csatlakoztam Alexhez, és felvittük Flot az emeletre az enyémmel szemben lévő szobába.

- Hagyjad, én majd lefektetem. Várj meg a szobámban, jó?

- Kösz – válaszolta kissé letörten, én pedig bevittem Flórát a szobába. Felhúztam rá egy pólómat, ami a térdéig ért, befektettem az ágyba, és betakartam.

- Lola… Anyuék összevesztek – mondta, miközben újabb könnycsepp esett ki a szeméből.

- Kicsi, semmi baj, minden rendbe jön! – öleltem magamhoz, és feküdtem be mellé az ágyba.

És halkan kezdtem neki énekelni Jonathan Clay-től a Heart on fire-t.

I’m falling in, I’m fallling down

I wanna begin but i don’t know how

Tol et you know how I’m feeling

I’m high on hope I’m realling

And I won’t let you go, now you know

I’ve been crazy for you all this time

I’ve kept it close always hoping

With a heart on fire, a heart on fire

With a heart onfire, a heart on fire.

Lepillantottam Flora, aki már mélyen aludt. Lassan kimásztam az ágyból, és amikor az ajtó felé fordultam, láttam, hogy Alex ott áll az ajtóban.

- Gyönyörűen énekeltél – csókolt meg.

Beléptünk a szobába, ő leült az ágyamra, én pedig becsüccsentem az ölébe, és átkaroltam a vállát:

- Na meséld, mi történt – néztem rá szomorúan.

- Apu új munkalehetőséget kapott. És anélkül, hogy ezt megbeszélte volna anyuval, elvállalta. Anyu ezen nem is akadt volna ki annyira, de kiderült, hogy apunak csomószor el kell majd utaznia. Anyu ideges lett. Apuval üvöltöztek a konyhában, és még az emeleten is hallatszott. Flóra ott sírt az ölemben, én nem bírtam tovább felvettem az ölembe, és egyenesen hozzád jöttünk. Csak benned bízok.

- Sajnálom Alex – szomorúan rám mosolygott.

- ez van, Lol. Ez az élet – feküdt el az ágyamon. Én mellé feküdtem, és a mellkasára hajtottam a fejem.

- Alex, én még nem állok készen – néztem fel rá.

- Akkor várunk – nyomott egy puszit a homlokomra.

- Téged nem zavar?

- Lol, el sem tudom mondani neked, hogy mennyire kívánlak, de várok, ameddig csak szeretnéd.

Mosolyogva csókoltam meg.

  

~¯~

Reggel a nap már magsan járt. Negyed kilenc volt. Kikeltem az ágyból, felébresztettem egy párnával Alexet, majd elslisszoltam a fürdőbe átöltözni. Majd Flóra ideiglenes szobájába léptem be halkan. A kislány még aludt, így leültem az ágyra, és lassan megsimítottam a haját.

- Flóra, kicsim, ideje felkelni! – lassan kinyitotta a szemét.

- Szia Lola – mondta mosolyogva.

- Gyere, keresek neked valami ruhát – és átvittem a szobámba. Alex törökülésben ült, még mindig az ágyamon, és figyelt tekintetével. Flóra odafutott hozzá, átölelte, majd beleült az ölébe. Kihúztam, a szekrényem legaljáról egy pólót, amit nagyon régen hordtam. Egy mackó volt rajta, aki balettozik. Hitetlenkedve fordultam Flohoz:

- Ez jó lesz? – aki, amikor meglátta egy ,,Jajj, de cukiii!!!” felkiáltással kiugrott bátyja öléből, és kapta ki a kezemből a ruhadarabot.

Elővettem az egyik derékban gumis rövidnadrágomat, és felöltöztettem Flot. Alex mosolyogva figyelte mozdulataimat. Elkezdtem kifésülni Flóra haját, majd bekötöttem két copfba. Nagyon cuki volt.

- Gyertek, lemegyünk reggelizni! – amikor kiléptem az ajtón, kézen fogva Flórával, Alex utánam szólt.

- Lol! – elengedtem Flóra kezét, rávillantottam egy ,,itt várj meg, lécci” mosolyt, és visszaléptem a szobámba, és megálltam Alex előtt – Meddig maradhatunk itt? – ölelte át derekamat szomorúan mosolyogva.

- Ameddig szükséges – adtam puszit a szájára – Móni nem hívott?

- De, talán tízszer.

- Tudod mit? Flót elvisszük Kingáékhoz, vagy az ikrekhez. Mi, ketten addig elmegyünk hozzátok. Beszélsz anyukáddal, ha kell összepakolsz pár ruhát magadnak és Flonak, ha meg nem szükséges akkor hazavisszük a húgodat.

- Oké – nyomott egy puszit az orrom hegyére.

Anyuék már nem voltak otthon, hétfő lévén mentek dolgozni. Nekünk csak délután kell majd beugrani, hogy gyakoroljuk az új dalokat. Én majd a Flashlight-ot szólóban és duettben Demi Lovato-tól a Cool for the Summert fogom énekelni, az egyik, már kiesett versenyzővel. De azt még nem tudom, hogy kivel. Alex pedig a Stay with me-t ésa See you again-t fogja énekelni.

- Na, ki mit kér reggelire? – néztem új vendégeimre  - Flóra szereted a nutellás palacsintát? Ha szeretnéd gyorsan összedobom.

- Uuuu, palacsinta! Nagyon-nagyon szeretem! – majd miközben készítettem reggelinket végig ott álldogált a lábamnál, és figyelte mit csinálok. Fél óra múlva már majszoltuk a palacsintát.

- Lol, mit kell még tudnom rólad? Jól énekelsz, zongorázol, gitározol, most meg kiderül, hogy rohadtul jól tudsz főzni!

- Hogy mit kell még tudnod rólam? Azt, hogy szeretlek! – adtam egy puszit a szájára, miután felálltam, és beraktam a tányéromat a mosogatóba.

- Hogy tudtál csak három palacsintát megenni? Abból tíznél többet kell enni – nézett rám Alex kitágult szemekkel

- Hát, bocsi, de én háromnál többet, nem nagyon tudok többet megenni. Főleg ha nutellás! – ültem vissza az asztalhoz.

- Lola, ez isteni! – nyelte le a szájában lévő palacsintát Flóra. Mosolyogva néztem rá. Nem tagadom, hízelgő volt, hogy ennyire ízlett nekik a palacsintám.

Negyed óra elteltével, már semmi sem volt a tányérokon, mindet megették. Flóra feladta a hatodik után, Alex pedig a tizenegyediket már alig tudta megenni.

- Flóra – guggoltam el a kislány elé – most elviszünk téged Kingához, nála leszel, amíg én elintézek pár dolgot Alexszel, jó?

- Ühüm – bólogatott.

Hogy, hogyan lehet a legjobb barátnőm otthon, hétfőn? Hogy miközben nekem a tehetségkutató kötötte le, szinte minden percemet, a sulinak időközben vége lett, lezártak, elég jó jegyekkel (csak három négyesem volt). A többiek már két hete élvezték a nyári szünet szabadságát.  

Felhívtam, Kingát, elmondtam neki, hogy miért visszük el hozzá Flórát. Semmi ellenvetése nem volt, sőt örült, hogy egy kicsit ,,babázhat”.

Miután láttuk, hogy Flóra jól el lesz a barátnőmmel és Mike-al, elindultunk Alex házuk felé. Móni otthon volt, kisírt szemekkel fogadott minket.

- Csúnyán összevesztünk, Peti (Alex apukája) elköltözött, de már megbeszéltük, hogy pénteken, mindenképpen beszélünk egy kávé mellett – mondta szomorúan Móni

- Szóval, mi inkább Flóra miatt jöttünk. Még kicsi, és nem hinném, hogy jól bírná, ha itthon kellene lenni, és látnia, hogy te szomorú vagy, az apukája nincsen itthon, és tudná, hogy nincs minden rendben a szülei között – Móni bólintott, hogy folytassam – Szóval, én úgy gondolom, hogy, persze ha te nem bánod, akkor addig Flóra odaköltözne hozzánk a szállásra. Az én szobámban van egy fölösleges ágy, tudok rá vigyázni esténként, napközben pedig vagy mi Alexszel felváltva, vagy pedig megkérem a barátnőimet, akik mellesleg imádják Flórát. Ez persze csak egy ideiglenes megoldás lenne, hogy ne sérüljön, és amint minden rendben lesz köztetek, Flo jön vissza és minden újra a régi lesz – mondtam halványan mosolyogva.

- Tudod Lola, a megismerkedésünk óta tudom, hogy van benned valami, amit hihetetlenül szeretek. De máig nem jöttem rá, hogy mit – kérdőn felhúztam a szemöldököm – Olyan önzetlen, olyan szeretetteljes vagy… Olyan… felnőtt.

Mosolyogva fogadtam a mondandóját. Két napon belül kétszer kapom meg a felnőtt jelzőt, ami kifejezetten jól esik. De még gyerek vagyok, szóval ezekkel a szavakkal nem élek vissza.

- Visszatérve Flohoz. Nos én sem akarom, hogy a kislányom szomorú legyen, szóval benne vagyok.

Megszorítottam Alex kezét, aki eddig úgy szorította, hogy az ujjai is elfehéredtek. Aggódik Flóráért.

- Nagyon köszönöm. Megyek, összepakolok Flónak, addig beszélgessetek! – rászorítottam Alex kezére, majd felfutottam a lépcsőn.

Egy táskába pakoltam bele a cuccait. Három rövidnadrág (extra picik, tök cuki volt), hat-hét póló (szintén picik) két vékony kardigán, két cipő, és már kész is voltam. Aztán megakadt a szemem egy képen. Mi voltunk rajta. Az az Alex és én. Mosolyogva mentem közelebb, hogy alaposabban megnézzem.

   

Ez a legutóbbi randinkon készült kép volt. Nem csak egy cikket hoztak le rólunk, az összeset megnéztem, de szinte ugyanazok a képek voltak mindegyiken.

Ezt a képet is nagyon szeretem. Egy lakatot nézegettünk, egy ,,lakat falon”, és tök vicces volt, mert az volt ráírva, hogy ,,Alex és Lola Y”

Elterveztük, hogy mi is csinálunk ilyet, már a tervezet is megvan, csak el kell vinni egy gravírozóhoz. Mosolyogva vettem le a képet a kerettel együtt. Kíváncsi voltam, hogy van-e valami a fénykép hátuljára írva. És volt!

,,Flórának, pici húgocskámnak!

Kértél egy képet rólunk, Lolával. Hát itt van.

Soha ne feledd, hogy én és a te pótanyukád nagyon-nagyon szeretünk! Y”

Csak néztem Alex írását. Pótanyukád … Ez a szó visszhangzott a fejemben. Erre rá fogok kérdezni. De nem Alexnél és nem is Flonál.

Visszaraktam a keretbe a képet, majd a helyére tettem. Mosolyogva mentem le a lépcsőn, kissé dörömbölve, hogy hallják, hogy jövök.

- Alex, szeretnék anyukáddal négyszemközt beszélni – néztem rá kérlelő tekintettel – Addig összepakolhatnál, még pár cuccot.

Mosolyogva felállt, és megvártam, amíg feltrappol a lépcsőn.

- Miről szeretnél velem beszélni? – nézett rám Móni.

- Flóra, hogy szokott engem hívni? – ültem le az egyik székre.

- Lolának.

- Nem úgy értem. Nem mondd valami olyasmit, ami azt mutatja mennyire közel állunk egymáshoz?

- De. Igazából csak Alex előtt hív téged így, de egyszer nálam is elszólta magát. Szegény azt hitte le fogom szidni. pedig örültem.

- De miért? Hogy hívott?

- Anyának. Te olyan pótanyuka szerepét töltöd be nála. Alex meg mit sem, hogy báty. Őt már apának hívja. Ez a nagy korkülönbség miatt van. Azért tizenkét év nem semmi.

- Az is igaz.

- De hogyan jöttél rá, hogy így hív? – meglepődve néztem Mónira. Ő már az elején értette, a kérdéseim lényegét.

- Ma megláttam, azt a képet a szobájában, amin Alexszel vagyunk rajta. Kíváncsi voltam a hátuljára, hogy hátha van rá írva. És volt. De Alex írta rá. Szóval, most nem is értem, hogy hogyan értette.

- Ahányszor Alex hazajön, Flo mindig azt kérdezi, hogy mi van vele, utána pedig azt, hogy: ,, Hogy van a pótanyukám?”

Elmosolyodok. Jó érzés, hogy Flóra így tekint rám. Na, majd otthon jól megölelgetem!

Alex száguldott le a lépcsőről, megállt mellettem, megfogta a kezemet, és indulásra készen állva várt rám.

- Menjünk, jó? – bólintottam, majd rá mosolyogtam Mónira.

Telefonáltam Kingának, hogy egésznap kellene vigyáznia Flora, aki boldogan elvállalta.

Otthon összedobtam egy ebédet kettőnknek, majd elindultunk a stúdióba.

- Hello! – köszöntünk a stúdió portásának.

- Á, Lola, Alex az énekterembe menjetek, a duett partnerterek már várnak rátok- gyorsan mentünk a terem felé. Amikor beléptünk, leesett az állam:

- Zora – futottam a ,,húgom” felé – Veled fogok énekelni? Úristen ez nagyon jó! – öleltem magamhoz.

- Meglepi! – mosolyodott rám Zora.