12.rész A második élő show

-Lola, mi az a szerelem? Mit érez olyankor az ember? - nézett rám Zora a gyönyörű szemeivel. 

Épp rohantunk, mert már megint eltelt egy hét, újra itt az adás, és már csak hat óra van a kezdésig, ami tehetségkutató-műsor időben nem a sok fogalmát egészíti ki. Elgondolkodtam a kérdésén, de még mindig rohantunk a stúdió felé.

- Nem is tudom Zora.... - válaszoltam egy kis idő múlva- Azt érzi az ember. Hogy szeret valakit. Hogy több neki, mint egy barát. De a barátokat is lehet pont ugyanannyira szeretni... csak máshogy. De amikor szerelmes vagy akkor érzed... Tudod ezek olyan dolgok, amiket nem lehet megfogalmazni... És lehet, hogy nem is kell... 

Zora bólintott. Belöktem a stúdió ajtaját és előre engedtem Zorát:

- És te szerelmes vagy Alexbe? Úgy igazán! - kérdezte. A fiúm neve hallatán elmosolyodtam. 

- Igen, kicsim - válaszoltam habozás nélkül.

- És te engem szeretsz? - épp a nagyszínpad felé mentünk a főpróbára. De ennek a kérdésnek a hallatán megtorpantam. Leguggoltam Zora elé. Tízéves létére picit alacsony volt, de ez csak tetézte a cukiságát. Így, hogy leguggoltam, ő magasodott fölém, és így könnyebben tudtam szemébe nézni.

- Persze hogy szeretlek, picim. Olyan vagy nekem mintha a kishúgom lennél. Nagyon szeretlek! - rá mosolyogtam, ő pedig átölelt vékony kis karjaival. Felkaptam az ölembe. Sikoltozva próbált kiszabadulni karjaim közül, de én nem hagytam magam. Egy kis idő múlva leraktam a földre, de nem hagytam békén, elkezdtem csikizni. Úgy nevetett, mint még soha. Aztán amikor szemei tele voltak könnyel, én felálltam és elindultam a színpad felé. Halottam, hogy elkezdett rohanni felém, már felkészültem, hogy a hátamra ugrik, és így is volt. Gyorsan átkulcsoltam combját a karjaimmal, és végre odaértünk a színpadhoz.  

Ahol őrület volt. Mindenki idegesen rohangált, meg lehetetlenítve a versenyzők dolgát. Az operatőrök ordibáltak, hogy ne a színpadon járkáljanak az emberek hanem mellette vagy bárhol máshol. 

- Jujj nagyobb az őrület mint máskor... Lesz ennél nagyobb? - rakta fejét vállamra Zora, miközben még mindig a hátamon volt.

- Szerintem lesz. A döntőben - Zora bólogatva vette le fejét a vállamról. 

Az egyik szervező kiszúrt minket:

- Remek, Zora és Lola is itt van. Irány a sminkes és a stylist. A fodrász előtt felveszünk egy kisebb anyagot a kisfilmhez.

- Rendben –válaszoltam, és Zorával a hátamon elindultam. Fura, hogy ilyen kis pillekönnyű. Kikerültük a színpadot, majd leraktam a földre. Mert futnunk kellett. Mert ha elkéstünk volna... nyissz a nyakunknak.

A sminkes teremben gyorsan beleültünk a székekbe, majd a sminkesek elkezdtek rajtunk ,,dolgozni". Engem egy harminc év körüli nő sminkelt. Halkan megszólalt:

- A lányaim nektek szurkolnak - mondta mosolyogva rám és Zorára nézve.

- Uuuu... Köszönjük - eddig ezt a mondatot nem nagyon mondták, de amikor megyünk az utcán vagy a metrón esetleg a plázába... Mindenki bámul, összesúg a hátunk mögött, vagy mosolyogva integetnek. Az utóbbiaknak boldogan visszaintek... De az előzőek eléggé frusztrálókat tudnak lenni... 

- Holnap melyik dalt fogjátok énekelni? - kérdezte mindkettőnktől a sminkesem.

- Én a Somewhere over the rainbowt - mondta mosolyogva Zora. 

- Én a Hurricane-t Bridget Mendlertől - válaszolom.

- Ha hallanák, hogy rappel! Nagyon király! - áradozik Zora... Én zavartan lehajtom a fejem. 

- Én biztos rátok fogok szavazni! - mondja a másik sminkes - meg a barátodra, Alexre... Tényleg jártok? - nézett rám kíváncsian

- Igen... - válaszoltam zavartan. 

- Jajj ha tudná. Folyton randiznak... Ide menjünk, ott sétáljunk, ezt a filmet nézzük... - kacagott Zora - de persze halálosan cukik együtt!

Mosolyogva néztem a ,,húgocskámra". Mindig is szerettem volna egy lánytesót. 

- Végeztünk is - nézett a szemembe a sminkes. 

- Köszönöm - belenéztem a tükörbe és elállt a lélegzetem - Úristen ez gyönyörű. - a szemem óriásinak tűnt, füstös, fekete, szürke és ezüst árnyalatokban pompázott - Wow!

Zora természetes sminket kapott, alapozó, szempillaspirál, aranyszínű szemfesték és az elmaradhatatlan szájfény. 

Ezután futottunk a stylisthoz. Ami természetesen a stúdió másik felén volt. Amikor beestünk a stylist egy ,,na, végre" kiáltással már nyomta a kezünkbe a ruháinkat. 

Rajtam egy fekete skinny farmer és egy sima szürke, lenge top volt, illetve derekamra kötöttem egy kockás inget. Plusz fekete topánka.

Zora egy gyönyörű pasztellszínű ruhát kapott és egy fekete csizmát. Gyönyörű volt. 

Irány a fodrász. Már vártak minket az operatőrök. 

- Szeretném ha mesélnél, arról, hogy kikkel barátkoztál össze stb...

Elgondolkodtam. Bólintottam egy aprót, a kamerán felvillant a piros jelzőfény, hogy elindult a felvétel,én pedig elkezdtem beszélni:

- Zorát csak két hete ismerem, de nagyon közel kerültünk egymáshoz. Olyan nekem, mintha a húgom lenne, akire mindig is vágytam. Egy szobában lakunk, szoktunk este filmet nézni, vagy csak zenélgetünk. Nagyon szeretem őt!

- És a régi barátaid? - tudtam miért kérdezi. A srácok egész héten, minden egyes délután itt lógtak. Nézték az énekóráimat, a táncóráimat. A sarkamban voltak, és próbálták átélni a helyzetemet. Velem ellentétben, ők élvezik a pörgést.

- Minden nap látogatnak, nem változott a kapcsolatom velük, még mindig ők a legjobb barátaim - válaszolom mosolyogva

- És a szerelemmel hogy állsz? - elmosolyodok kérdésén. Alexszel hivatalosan is járunk. Megbeszéltük, hogy ezen a héten nyilvánosságra hozzuk a kapcsolatunkat és lecsillapítjuk a sajtót, amely egész héten az online adásban elcsattant csókunkon csámcsogott.

- Köszönöm, Alexszel tökéletesen megvagyunk. Boldog vagyok.

- És ennyi! - kiáltotta az operatőr. 

Gyorsan levakartam arcomról, a lassan odaragadt mosolyomat. De aztán eszembe jutott Alex. És végre egy természetes mosoly terült szét az arcomon. 

Zora is adott egy mini-interjút. Majd az operatőrök kimentek, rajtunk pedig a fodrász kezdett dolgozni.

Én kaptam egy copfot, de mivel, a dal közben kihúzom a hajamból a hajgumit, ezért ezúttal nem fújták (annyira) tele hajlakkal. Zora haja cuki hullámokban hullott a vállára.  

Mielőtt elmentünk volna a színpadhoz, kimentünk a stúdió kertjében (igen, az is van), ahol már várakoztak a nézők. Odajöttek hozzánk páran autogramot és közös fényképet kérni. Mi pedig Zorával készségesen osztogattuk a képeket. Majd én is készítettem Zoráról egy képet. 

Aztán megláttam Alexet, aki épp akkor lépett ki a kertbe. Én meg mint valami őrült, kezdtem szaladni felé. Amikor odaértem, megálltam előtte, mire ö magához húzott és egy puszit adott a számra.

-Szia, Lol! Majd ha bementünk, köszöntelek rendesen! - suttogta, mire elnevettem magam, és szorosan magamhoz öleltem.

Az elmúlt napokban teljesen beállt egy rutin. Minden reggel raknak az ajtódra egy cetlit, amire le van írva, hogy mikor hova kell menned. Elolvasod, bennragad a fejedbe és az szerint rohangálsz a stúdióban. Zorát rám bízták, mert így sokkal egyszerűbb, én pedig boldogan vagyok vele. Alexszel próbáltuk mindennap összeegyeztetni, hogy esetleg mikor tudunk találkozni, de valahogy a mai cetlink még csak hasonlítani se akart, se időpontban, se helyszínben. Így mi iktattunk be egy szünetet.

Összekulcsolta ujjainkat, Zora hozzám bújt, és úgy indultunk el a színpad felé. Gyorsan néztünk egy hangpróbát, és már csak egy óra volt a kezdésig. Bementünk az online terembe, még egy kis sminkigazítás. 

Hozzábújtam Alexhez, ő gyengéden átölelte a vállamat, a másik kezével pedig az arcomat simogatta. Lehunytam a szemem és úgy vártam, hogy bejelentség kezdődik a második élő show.

Hármunk közül Alex lépett fel a Sorry seems to be the hardest word-del, majd én jöttem a Hurricane-nel, végül Zora a Somewhere over the rainbow-val.

Kinga, Mike, Lara, Laura ott ültek a közönség első sorába és végigsikoltozták és fütyölték (Mike) az előadásunkat.

Mind a hármunk jól sikerült a dala, a zsűri csak dicsért minket, megkaptuk a szokásos ,,jobb mint az eredeti"-t és társait. 

Észre se vettem, mire már újra a színpadra kellett mindenkinek felsorakoznia. 

Gyomorgörccsel, Alex kezét szorongatva mentem fel a színpadra, komolyan ebben az egész ,,Zene neked"- ben ezek az ideges pillanatok a legrosszabbak. Arra vársz, hogy kimondják a te, vagy barátaid nevét. Csupán két szó, de valakinek az álmai elérését szolgálja.  

Óriási sóhaj hagyta el a számat, miután meghallottam Alex nevét. elengedtem a kezét, ő rám villantott egy féloldalas mosolyt, és kiment a színpadról. Majd Zora neve. Mielőtt lement volna a színpadról, megölelt, én pedig ott álltam. És negyedikként kimondták az én nevemet is. 

Mosolyogva jöttem le színpadról, átöleltem Alexet, aki adott a homlokomra egy puszit, majd Zora is átölelt, én pedig mosolyogva álltam a társaságukban.