8. rész Elfogytak a szavak

Ma vasárnap van... Tegnap leadták a tévében a beválogatót... Fura volt magamat a tévében látni, de mégis melegség öntött el, és fülig érő vigyorral néztem, ahogy a közönség és a zsűri is állva tapsol. Ott nem tűnt ennyire... Nagynak. A közösségi oldalaim felpörögtek, így csináltam egy hivatalos oldalt, és nem jelöltem vissza senkit.

Ma összeköltöztem azokkal az emberekkel, akik szintén bejutottak. A ,,Zene neked" tehetségkutatóban az az érdekes, hogy tíz éves kortól lehet jelentkezni. Eddig egyetlen egy tíz évest sem jutott be az élő showba. Eddig.

Zora, egy eszméletlen aranyos kislány, ráadásul gyönyörű hangja van. Vele lakok egy szobában, azt mondták én tudok rá majd vigyázni. Ez igaz is. Imádom a gyerekeket.

Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot. Szó szerint. Ma délután leültünk az ágyamra, és megtanítottam neki egy dalt gitározni. Nem adta fel. Szegény mindig ugyanott rontotta el, de annyit gyakorolta egymás után mire sikerült. Beszéltem az anyukájával, aki a lelkemre kötötte, hogy kilenckor minden nap legyen ágyba. Hát ezt már az első nap nem tartottuk be, mert fél tízig gitározgattunk, és elfelejtettem megnézni az órát. Igazából Alexnek köszönhetem, hogy észrevettük, hogy mennyi az idő. Mert megbeszéltük, hogy fél tízkor lemegyünk sétálni. Zora gyorsan elment aludni, mi pedig elindultunk sétálni. Alex bemutatta a szobatársát, Bencét. Jó fej srác, szimpi. Majd elindultunk kézen fogva a Rakpartra. Alexszel mindenféléről beszélgettünk, majd a lányokkal is találkoztunk. Kinga a nyakamba ugrott (ő gyakran ugor a nyakamba ok nélkül), Lara és Laura megölelt. Utána kiderült, hogy Kinga nem ok nélkül ugrott a nyakamba... Hirtelen az utca végén megláttam egy nagyon, de NAGYON ismerős alakot. Deszkás sapka, lazaság... Én pedig elkezdtem szaladni. Meg akartam ölelni. Hat hónapig nem találkoztam vele élőben. Csak Skype-on tudtunk beszélgetni. De az soha nem az igazi. Főleg akkor, amikor úgy érzel iránta, mint ha a testvéred lenne. Ott álltam Mike előtt és nem hittem a szememnek.
- Meglepetés!- mosolygott rám, átöleltem, és elsírtam magam. Nekem Mike olyan mintha a... tesóm lenne. Teljes szívemből szeretem. Egy évig laktunk együtt, megismertem őt. Ő mindig mellettem van, és mindenben támogat. Olyan jó érzés volt, hogy érezhettem, ahogy itt van.
- Nem úgy volt, hogy csak jövő héten jössz?- néztem rá
- De, úgy volt. Viszont annyira hiányzott Kinga, te, a Dupla L (így szoktuk hívni Larát és Laurát), és persze meg akartam ismerni a te FIÚDAT!- villantott rám egy nagy mosolyt. Mosolyogva, még mindig az örömtől csillogó szemekkel öleltem át. Időközben a srácok odaértek mellénk. Alexszel kezet ráztak... Én pedig Kinga vállára borultam. Ő is sírt örömében. Kinga egy fél évig nem látta a fiúját, és pedig egy évig nem láttam a ,,bátyámat". Elindultunk a parton, majd beültünk egy Starbucks-ba. 

- Na és milyen érzés, hogy ti lesztek a jövő nagy sztárjai? - nézett kettőnkre Mike. Mi, Alexszel összenéztünk:

- Ugyanolyan, mint eddig - feleltük egyszerre - Annyi különbséggel - folytatta Alex - hogy megismerhettem Lolát, és mostantól együtt fogjuk életünk ennek a szakaszát végigcsinálni, és talán még utána is együtt fogjuk végigevickélni az életet - a srácok mosolyogva figyelnek minket, én könnyes szemekkel hajtom le a fejem, és nézem összekulcsolt kezünket, amelyek a combomon pihennek. Érzem, ahogy Alex megmozdul mellettem, és meglátom arcát és arcomat kutató tekintetét. Megtalálja szememet, amiből éppen akkor hullott ki egy könnycsepp. Elengedte kezemet, megéreztem az ő kezét a vállamnál, és úgy húzott a mellkasához. Szorosan bújtam hozzá.

- Ne sírj Lol - suttogta bele hajamba. És belőlem elindultak a könnyek. Soha nem tagadtam, hogy picit érzékeny vagyok, és el tudom magam sírni örömömben. Akkor se volt másképp. Másik keze arcom felé indult, és letörölte arcomról a könnyeket. Ők beszélgetni kezdtek, én még mindig kisebb sokkhatás után is mellkasához bújva maradtam, és szívtam be illatát és hallgattam szívverését, ami nem volt épp egészségesnek mondható... Egy idő után, amikor éppen Lara és Laura veszekedett, én felemeltem a fejem és egy apró puszit adtam a nyakára. Mosolyogva figyeltem, ahogy beleremeg és fut rajta végig a libabőr. Lenézett rám és villantott egy félmosolyt, amiről tudta, hogy imádom. Mosolyogva bújtam, vissza mellkasára, de már újra becsatlakoztam a beszélgetésbe.   

Talán éjfélkor keveredett mindenki haza (még a szülők is megértették, hogy egy rég látott nagyon jó barátunk tért haza), így Alexszel kézen fogva mentünk vissza a szállásra.

Az ajtóm előtt mielőtt beléptem volna, megálltunk, hogy elköszönjünk egymástól.

- Miért sírtad el magad? - nézett rám mosolyogva Alex.

- Először csak könnyeztem, mert olyan cukit mondtál... Tényleg így gondolod? Tényleg velem szeretnéd végigcsinálni ezt az őrültséget, ezt a tehetségkutató izét? Miért pont velem? És utána is velem akarsz majd lenni? Mi van, ha valamelyikünk kiesik? Az hazaköltözik... És ha... - leállította a kérdésáradatomat.

- Lol, mindent pontosan úgy gondolok, ahogy mondtam. Veled szeretnék végigcsinálni mindent most, és utána is. Miért pont veled? Mert a barátnőm vagy. Persze, hogy utána is veled szeretnék lenni, ez nem csak egy tehetségkutató végéig tartó kapcsolat legyen. Ha valamelyikünk kiesik? Utána is fogunk tudni találkozni. Nem kell ahhoz egy házban lakni - mondta mosolyogva

Lassan hajoltam ajkai felé, majd pár centire tőle becsuktam szemeimet. Ajkai gyengéden súrolták enyéimet, majd kissé elnyitottam őket, ő pedig lassan csókolt meg. Csókunk egyre gyorsabb lett, elmélyült, kezdett elvadulni. Éreztem kezét derekamon, én átkaroltam a nyakát és túrtam bele tökéletes hajába. Lassan hajolt el:

- Gyönyörű vagy, Lol! - suttogta ajkaimra. majd újra, lassan megcsókolt. Ezúttal én hajoltam el, homlokomat az övének támasztottam, és rámosolyogtam:

- Holnap találkozunk! - majd elindultam a szobám felé. Elvarázsolt tekintettel és mosollyal léptem be a Zorával közös szobánkba. Csendben elővettem a pizsim és átöltöztem. Még mindig mosolyogva bújtam be a takaró alá. 

Most úgy éreztem, minden tökéletes körülöttem. Boldog voltam.