16. rész Metrózunk

- Szia Lol – hajolt felém Alex, hogy egy csókkal köszöntsön.

- Szia – hajoltam én is Alexhez, és megcsókoltuk egymást.

Ma randink volt, nem terveztünk előre semmit, mi mindig is a spontaneitás hívei voltunk.

Összekulcsoltuk ujjainkat, és elkezdtünk sétálni az utcán, csak andalogtunk a Pesti rakparton, néha-néha megálltunk, hogy elmerüljünk egymás szemében, és, hogy ajkaink még jobban megismerjék egymást. Y

Végül a metróban kötöttünk ki:

-  Mit szólnál hozzá, ha játszanánk egy kicsit? – mire felvontam a szemöldököm – felszállsz egyedül a következő metróra az egyik vonalon, elmész az egyik közeli – nyomta meg a szót – megállóig, én felülök a következőre, és addig utazok amíg meg nem talállak. Na, hogy tetszik?

- Miért is ne? – vonom meg a vállam. És már jött is a következő metró. Felugrottam rá, és viccesen sírást imitálva integettem Alexnek, aki nevetve figyelt és integetett vissza.

Végül csupán három megállót utaztam és vártam, hogy Alex is megérkezzen. Nekidőltem a falnak, és vártam. Beraktam a fülhallgatóm, és egyszer csak megszólalt a Somewhere only we know és megláttam a közeledő metrót. Alex mosolyogva szállt le, tőlem pár méterre lévő szerelvényről, és integetve indult felém.

- Honnan tudtad, hogy itt szálltam le? – kérdeztem a fülemből kivéve a headsetemet.

- Megérzés – mosolygott rám, és kivette az kezemből az egyik felét a fülhallgatónak, és berakta a fülébe – Szeretem ezt a dalt – néz rám avval a féloldalas mosolyával, amitől rendszerint elolvadok.

Elindultunk a lépcső felé, amikor meghallottam, hogy halkan énekli a számot:

- Simple things, where have you gone – elmosolyodok, ahogy mindig teszem, amikor énekel.

- So I don’t we go, somewhere only we know – folytatom halkan, mire megáll és megcsókol, közben a fülünkben dübörög a világ egyik leggyönyörűbb dala. 

A lépcsőnél versenyeztünk. Ő a mozgólépcsőn próbált hamarabb felfutni, mint én, aki a sima lépcsőn futottam felfelé. Nevetve vártam be minden egyes lépcsőfoknál, így pontosan egyszerre értünk fel és indultunk útnak immár újra Budán. A vállamat átölelte, és ezúttal is közös fülhallgatón osztoztunk, amin már a Wonderwall szólt. Megfogtam ujjait a vállamnál, és úgy sétáltunk el egy cukrászdáig. Mindketten sima gyümölcslét kértünk, közben folyamatosan beszélgettünk, be sem állt a szánk, csak beszéltünk suliról, gyerekkorunkról, barátokról, családról, élményekről, zenéről, filmekről. Minden egyes vele töltött pillanat varázslatos, és hihetetlenül gyönyörű.

Mentolos cukorkán osztoztunk, és  amikor a villamoson utaztunk és elvettem a napszemüvegét  és úgy mosolyogtam rá.

Nevetve lopott tőlem csókot, és boldogan csókoltam vissza. Egy szabadtéri kiállítást is megnéztünk, majd elsétáltunk a várba, miközben ujjaink végig összekulcsolva voltak.

Nagyon romantikus volt, csak sétálni a várban, és közben beszélgetni, vagy éppen belemerülni a gondolatainkba. Ezek a csendek gyönyörűek voltak. Sőt csak megerősítette a köztünk lévő kapcsot, hogy bár csendben voltunk, még sem volt az a bizonyos kínos csend. Újra metróra szálltunk, ezúttal ő utazott először, én pedig a ugyanazon a vonalon követtem a következő metrón. Amikor már az ötödik megálló következett, írtam egy üzenetet Neki, hogy hol van. Ekkor a metró lefékezett, az ajtók kinyíltak, én pedig meghallottam a hangját.

- Itt vagyok – mondta lazán mosolyogva és ő is felszállt. Szorosan öleltem át. Alex nem csak a szerelmem, hanem a legjobb barátom is. Kézen fogva sétáltunk el egy szabadtéri színpadhoz. Amely előtt vagy ezer embert befogadó széksorok voltak.

- Jó lenne egyszer teltházzal fellépni egy ilyen helyen – mondja halkan, lazán mosolyogva.

- Én is bírnám… Szerinted mi lesz velünk, miután vége lesz a ,,Zene nekednek”? – újabb hét telt el, megint továbbjutottunk. Már a felére csökkent a mezőny, csak hatan vagyunk. Alex, Zora, Bence (Alex szobatársa) Roli és Ricsi. Sok időt szoktunk együtt tölteni miközben készülünk az adásokra. Bírjuk egymást, de azért a Rolin és Ricsin eléggé látszik, hogy a nyereményre hajtanak. Hogy mi a nyeremény? Pénz, kocsi, lakás és nyaralás… Bora Borán. És persze saját klip, saját album, garantált siker. Ha megnyered, akkor biztosan nem jutsz a süllyesztőbe. Már ha jó dalaid lesznek. Internetes portálok szavazása szerint, az emberek rám és Alexre tippelnek, fej-fej mellett haladunk, de minket ez kicsit sem érdekel. Mi csak élvezzük, hogy együtt lehetünk.

- Te mit tennél, ha megnyernéd? És mit, ha nem nyernéd? – néz rám mosolyogva.

- Kezdem a másodikkal. Ha nem nyerem meg, akkor visszamegyek a suliba. Befejezem. Dalokat írok majd, zongoradarabokat és dalszövegeket. Egyetem? Hát nem tudom. Talán a színművészeti. Lehet, hogy továbbtanulnék, de nem biztos… Ha megnyerném? Befejezném a gimit, magántanulóként. Az egyetem ebben a verzióban is hasonló. A pénzt félreraknám, a lakást megtartanám, és amikor betöltöm a tizennyolcat beköltöznék oda. A kocsihoz először szereznék jogsit, de lehet, hogy odaadnám anyuéknak. Nem tudom. A nyaralás? Oda, rajtam kívül négy ember mehet. Akkor elmennék anyuval, apuval, Zorával és veled. Azért veled, mert szeretlek és tök jó lenne Bora Borán. Kettesben lógni egy kicsit – nyomtam puszit az arcára - És te mit csinálnál?

Láttam, hogy egy pillanatra elgondolkodik.

- Ha nem nyerném meg,  és esetleg te sem, akkor visszamennék a suliba. Abba, amelyikbe te jársz, hogy ott is lehessünk együtt, és ne csak suli után – elmosolyodok a válaszán – Utána egyetemre mennék, hogy tanuljak. Szívesen lennék színész. Jelenleg ez az egyetlen opcióm az egyetemre. 

Ha megnyerném… Akkor… a lakás… azt nem mondom le, hogy mit kezdenék vele. Az titok… – kacsintott rám – a pénzt félreraknám én is, a kocsit megtartanám. A nyaralásra a családomat és téged vinnélek el. Nekem az tökéletes lenne.  

Mosolyogva hajolom ajkai felé és csókolom meg. Hosszan, lágyan, édesen. Mire felkapott az ölébe, és nem akart elengedni. Felszálltunk egy nyitott tetejű buszra majd leszálltunk a Lánc-híd mellett. A hídról figyeltük a Dunát. Átsétáltunk, majd újra metróztunk a szállásig. Találtam a táskámban egy nyalókát és azt kezdtem el enni, amikor Alex hirtelen kivette a számból és ette meg ő.

Nevetve próbáltam visszavenni a nyalókámat de nem sikerült.

Apró csókokkal búcsúztunk el egymástól.

A szobámban bekapcsoltam a gépemet és kis idő múlva, csak úgy beírtam a nevemet. Az első találat egy cikk volt, amit alig egy órája raktak fel. A címén megakadt a szemem.

Lola és Alex romantikus randija

Rákattintottam a cikkre, és szinte sokkot kapva olvastam:

A ,,Zene neked” tehetségkutató két versenyzője ma romantikus randevúra mentek.

Metrón utaztak, kiállítást néztek, várban sétáltak, és szabadtéri színpadon bolondoztak.

A szerelmes pár már az első adásnál megmutatta, hogy milyen kapcsolat van köztük, mivel az online adásban egy csókkal köszöntötték a nézőket. Azóta sem romlott a kapcsolatuk, amelyet megerősít a ma készült képek.

 

 És ott volt rengeteg kép rólunk. Kissé mérges voltam, de mindegyik képnél óriási mosoly ült ki a számra. Összesen tizenhárom kép volt rólunk, mindegyiket mosolyogva töltöttem le a laptopomra:

Az utolsó kép volt a kedvencem. Be is állítottam facebookon a profilképemnek.

Átküldtem Alexnek a cikket. Aki csak annyit írt vissza, hogy:

,,Szeretlek Lol Y”